gon és patakokon keresztül járták a „vad keletet” Oroszországban meglátogatták a Lada gyárat is. A 2011-es túrán pedig néhány etap a Selyemút Rally/Silkway útvonalán zajlott, majd részt vehettünk a verseny utolsó háromnapi szakaszán, ahol találkozhattunk a Dakar Rally néhány ismert versenyzőivel is, akik az oroszországi futamon is kipróbálták magukat. Ezt az eseményt a hazai sajtó is nagy figyelemmel követte.Mára annyit fejlődött a nagy nyári túránk, hogy egy bajnokságot hoztunk létre, aminek a versenyei szeptembertől-júniusig tartanak, ezekkel felkészülve a 3-6 hetes Ázsia Túrára. A kisebb versenyek az Asia Series nevet kapták, a bajnokságunk pedig Irány Ázsia Bajnokság néven fut. Az első Asia Series verseny 2010-ben a Mátrában került megrendezésre. Majd 2011-ben két évközi versenyt is beiktattunk, aminek nagy sikerei voltak, így aztán 2012-ben nemzetközi vizekre léptünk, Kárpátalján is elindítottunk az Asia Series futamon belüli Karitatív Kárpátalja Túra és Versenyt. Karitatív jellegének köszönhetően sok kárpátaljai rászoruló családnak tudtunk segíteni adományainkkal. A befolyt nevezések egy százalékát, illetve ruhákat, iskolai kellékeket, írószereket, tartós élelmiszereket és játékokat tudtunk így adományozni. Egy Kárpátalján élő magyar esperessel vettük fel a kapcsolatot, aki továbbította a családoknak az ajándékokat. · Az utóbbi években bajnokságunk már négy versenyt tartalmaz, ebből kettő az előbb említett ukrán versenyünk, amit már hatodik alkalommal tudtunk sikeresen megszervezni és lebonyolítani. · Másik kettő a Balkánon zajlik, tavasszal „Tavaszi Balkán Túra és Verseny”-en vehetnek részt a terepjárósok, ősszel pedig az „Őszi Balkán Túra és Verseny”-en. · Az utóbbiak hosszabbak, egy hetesek, a kárpátaljai viszont csak három napos. · Télen felkészítésképpen egy hétvégi verseny is meg szoktunk hirdetni, ami nem a bajnokság része ugyanakkor jó gyakorlásnak Három kategóriát különböztethetünk meg a futamainkon. Verseny, túra és turista:Versenykategóriában minden izgalmat átélhetnek a résztvevők, GPS koordináták alapján, saját stratégiával teljesíthetik a napi etapokat. A versenyt megelőzően egy ingyenes szaktanácsadást ajánlunk minden résztvevőnek, ahol hasznos információkat kaphatnak a túrával illetve az autók felkészítésével kapcsolatban is. Ez, mint kiegészítő szolgáltatás, a Murczin Offroad Technics Kft. segítségével történik. Az első ábrán a már megújult logója látható a Murczin Offroad Technics Kft.-nek. A túra kategória egy könnyebb és családiasabb kategória. Konvojban haladás közben megmutatunk minden helyi nevezetességet és látnivalót, opcionális, hogy mennyire érintsük a verseny útvonalat, ami szinte csak terepen zajlik. Turistajelentkezés esetén egy helyet bérelhetnek a kalandvágyók, az egyik szervező autóban utazhatnak az egész rendezvény alatt. ......